Megjöttek a fagyok. Reggelente cizellált, deres mintákat látni a kocsikon, és fehér dérbevonatok lepnek el minden tetőt is. Mínusz 5–6 fok közötti a korahajnali hőmérséklet. Nagyszüleim az ilyen reggelek után mondták, hogy most már ehető a kökény is.

Bevallom őszintén, hogy hiába mondták, eszembe sem jutott, hogy kirohanjak a határba, és a szúrós ágakról szedve egyek a hamvaskék gyümölcsből.

A napokban olvastam viszont hogy az általam eléggé lenézett erdei gyümölcsből mennyi finomságot lehet készíteni. Lekvár, kökényvíz satöbbi.

Meglepődtem. Nagymamámék emlékeim szerint soha nem beszéltek ilyenekről. Pedig a néha nagyon szűkösen megélt életükre visszaemlékezve meséltek, ám úgymond nekem hihetetlen túlélési praktikákról. A néha számomra elképzelhetetlen, mérhetetlen szegénységben megélt napjaikban történtekről.

Nem voltak egyszerűek a mindennapjaik.

Mikor Nagymamám a második házasságáról beszélt, megkérdeztem, hogy mi volt a lakodalmas menü? Nem igazán akart beszélni róla, zavarba is jött talán. Semmi különös – válaszolta.

Hosszas unszolásomra csak elmondta, hogy igazából nem volt ilyenre (sem) pénzük.

A lakodalom összes étele kimerült egyetlen dologban.

Tejbegríz.

Akkor sem igazán tudtam mit kezdeni ezzel. Most viszont elszorult a torkom, ahogy erre gondolok.

De hát mit csodálkozom?

Mikor Anti nagyapámmal összeköltöztek, akkor albérletbe mentek. Semmijük nem volt, még az ágyat is csak kölcsönbe kapták.

Ja, el ne felejtsem! A szertartáson is kölcsön volt a karikagyűrű! Nem aranyból, csak rézből.

Na, jól elkanyarodtam a dércsípte kökénytől!

A szüreten amúgy túl vagyunk.

Majdnem olyan, mint a tavalyi volt. Szárazunk alig lett, inkább édesek. Mondhatnám, hogy a két nagy és az egy kicsi jégverés tehet róla. Vagy az őrült forróság. Na de minek panaszkodnék? Ettől semmi nem változna. De majd jövőre minden szebb és jobb és finomabb lesz!

Elmosolyogtam magam. Mert ez most nagyon úgy hangzott, mintha Nagymamámat hallanám.

Így van ez jól, Fiam – mondta mindig!

Nem unatkozunk azért így novemberben. Vendégek is mintha többször jönnének. Szabolcsom szinte minden héten süt. Hol pizzát, hol nosztalgia kiflit, burgonyás pogácsát. Vagy már a sütésbe beleszerelmesedett érdeklődőknek adja át az eddig megszerzett pékes titkokat workshopokon.

Megyünk is ide-oda, bár idén nagyon ritkán. Novemberben Pannonhalmán, a Pannon Bormíves Céh hagyományos éves Márton-napi közgyűlésén és borszentelésén jártunk.

Decemberben 3-án a Pannon karácsonyon találkozunk a borainkat kedvelő emberekkel. Remélem, itt sok kedves levélolvasóval is koccinthatunk.

December 7-én Rátkán tartunk Bor- és Zeneestet, ahol egy községünkben élő kedves zenész-borász barátunk szolgáltatja a hangulatos zenét, Szabi gondoskodik az ételről, és persze Árvay-bor is lesz.

Majd elfelejtettem, a Bor.hu-n nemrégen készült egy interjú Angival arról, hogy miért szeretünk Rátkán élni, és most tényleg nemcsak a bor volt a téma, hanem az asztrológia és a „pékeskedés” is. Ajánlom szeretettel olvasásra, vagy ha inkább a podcast forma megfelelő, akkor a Szellem a palackból egyik adásában mi is szerepeltünk!

Üdvözlettel,

Árvay János

Ui.: Már csak 36 nap van karácsonyig, mi örömmel segítünk borral meglepni szeretteit, vagy kitalálni, hogy milyen bor illene az ünnepi menühöz!