Nagyon megkívántam a kocsonyát. De olyan rendes, házi nevelésű disznóból gondoltam. Hosszú ideje nincs a családban senki, aki foglalkozna még állattartással, ezért más beszerzési forrást kellett találnunk.

Vettünk tehát a falubeli ismerősünktől egy 166 kilogrammos disznót.

Jött a böllér, és az Ő szakértő segítségével, valamint Kata, Szabolcs, Miki (Szabolcs sógora) hathatós munkájával fel lett dolgozva a „kucu”.

Osa barátunk eljött, és besózta, bepácolta a fateknőbe került szalonnának, füstölt sonkának, egyebeknek szánt darabokat.

Igen, jogosan kérdezhetik, hogy hát én mit csináltam.

Otthon, papírrágás közben (néha még az Aprószenteket is emlegetve) ültem a számítógép előtt, és az E-gazdálkodási naplót töltöttem ki. Higgyék el, hogy nem a disznóölést akartam megúszni! Ha nem lett volna olyan közel ennek a leadási határideje, inkább azt választottam volna. Sokkal egyszerűbb lett volna, mint azzal a nagyon bugyután működő programmal küszködni.

Mennyei illatokkal telt meg a Kisház konyhája, ahova a teknőt raktuk.

Nagyon imádom a fokhagymás pác számomra (parasztparfümös) intenzív illatát.

Türelmetlen voltam, ezért nem bírtam kivárni, hogy kellően hosszú ideig pácolódjon a kocsonya-alapanyag. Bő egy hét múlva kiszedtem, ami szerintem jó lesz a kocsonyába.

Mind a négy lábvég (köröm), a nyelv és a fejhús talán fele, na meg a két fül került a nagy fazékba főni.

Délután négy órakor kapcsoltuk be alatta a gázégőt. Mivel tartottam attól, hogy az addigi pácolás miatt túl sós lehet a hús, ezért a felforrás után leöntöttem róla a vizet. Később megkóstoltam. Aztán sóznom kellett. Majd úgy éreztem, jobb, ha fokhagymát is teszek még bele.

Ugye tudják, hogy hogyan kell főzni a jó kocsonyát? Épphogy gyöngyözően, lassú tűzön, egészen addig, míg a csontokról szinte maguktól leesnek a húsok.

Így is volt. Viszont ehhez nem kevés idő szüksége. Éjszaka fél tizenkettőre érte el ezt az állapotot.

Mire szétszortíroztam a fazék tartalmát, majd fél egyre végeztem. A két unokának (ahogy viccesen szoktam mondani: Banditának) külön porcióztam kisseb adagokat. Legtöbbjét csak a lével tettem el, mert úgy kérték.

Jó adagnyi vegyes hús maradt fel viszont, aminek sehogy sem találtam az edényekben helyet.

Másnap szinte még félálomban villant be egy ötlet, mihez lehetne felhasználni a maradékot.

Gyors receptnézegetés után nekiá
lltam.

Talán jó fél óra kellett hozzá, hogy kellő fűszerezés követően formát öntsön a szükségből elkészült étel.

Disznósajt született!

Az egynapos hűtőben tartás után már Zente (és én is) alig várta, hogy megkóstolhassa végre.

Szerintem a kocsonya is jól sikerült, de a véletlenül megalkotott disznósajt überelte.

Zente pár falat után megkérdezte: – Papó, ezt tényleg Te csináltad?

– Igen!

– Hát ez nagyon szuper lett! Gratulálok!

Mit mondjak? Azóta is dagad a keblem a dicséretétől.

Januárban belekezdtünk a metszésbe. Az első két hetet amúgy is arra szántam, hogy az embereink beleszokjanak, rázódjanak a munkába.

Aztán az élet közbeszólt. Gondjaik akadtak, és azóta igazából állunk a metszéssel.

Remélem, tudják, hogy több mint egy évtizede a február úgymond a furmint hónapja.

Nemcsak Magyarországon, hanem évek óta Angliában és Franciaországban is egyre több furminttal kapcsolatos esemény vagy kóstoló szerveződik. Megyünk Budapestre, a Furmint Februárra február 13-án, valamint Mádon is ott leszünk 21-én.

Szerencsére furmintjainkkal több helyen is lehet találkozni, a Divino borbárakban, és természetesen Rátkán viszont bármikor örömmel várunk mindenkit, aki a furmintjainkra vagy más borainkra kíváncsi! Össze is állítottunk egy „Furmint csomagot”, amely februárban végig elérhető.

Csodás, furmintos februárt kívánok!

Árvay János

Ui.: Összeállítottunk egy „furmint februáros” borcsomagot, amely ilyen formában és ajándékokkal csak február 28-ig érhető el.

Ha érdekli a Csomag, kukkantsa meg itt!