Ilyet sem láttam még. Október legvége után, halottak napja előtt virágot hajtott az egyik orgonánk. Akácot ősszel másodjára virágozni már igen, de orgonát?

A Természet vagy tudja, hogy mit csinál, vagy Ő is bedőlt ennek a nem szokványos időjárásnak? Mindenesetre érdekes látvány az édesanyám ültette bordó, gömbölyded  krizantémbokrok fölött lengedező lila, hegyes, kúpos orgonavirágok együttes színpompája mindenszentekkor.

Nagyon aszályos, perzselő hőséggel tikkasztó volt az nyár. A szőlő nagyon nehezen viselte. Igaz, hogy a forróságban még a gaz sem nőtt, de a tőkék is szinte magukba fordulva vegetáltak hónapokig. Hajtásnövekedésük megállt, a rajtuk lévő fürtök alig fejlődtek.

Úgymond „becsületből” permeteztünk egy alkalommal. Az UV-sugárzás, az éjjel-nappal tartó meleg és szárazság a kórokozó gombáknak sem kedvezett.

Szüretelni szeptemberben kezdtünk.

A száraz bornak való termésünk már erjed is a pincében. Beltartalmuk jó. Csoda szép illatok, izgalmas ízek vannak a mustjainkban.

A termésátlag? Bevallom, az első pár napban még számolgattam, hogy a tavalyihoz vagy az átlagos termésünkhöz képest most hogy állunk mennyiségben.

A legjobb szám 80% volt egy parcellán. Aztán innen már csak lefele volt az eredmény. Jött az 50%, majd 70–80% a régebbi átlagokhoz képest.

Feladtam. Nincs értelme magamat bosszantani a számokkal.

Ami bent van, az jó. Sok vagy kevés? Ráhatásunk úgysincs.

Kint van még vagy három hektáron a termés. Ezekkel a fürtökkel még várjuk a csodát.

Csak ad még a Jó Isten annyi jó időt, hogy még karácsony előtt leszedjük majd innen az édes szamorodninak (vagy inkább csak száraznak) valót. Meglátjuk.

Igaz, hogy először a Mikulás jön, de annak nyakán mindig sietve érkezik a fenyőillatú karácsony.

Marcinak, Zentének, a két unokának sok-sok „mesét” kell mondanom a saját gyerekkoromból. Számukra érdekesek a velem megesett dolgok, nekem meg legtöbbször felemelő, hogy szinte újra átélem a régen történteket.

Mindig kíváncsiak arra is, hogy milyen ételeket ettünk akkor.?

Szinte lekonyul a szájuk, mikor esetleg olyat mesélek, hogy vacsora nélkül küldtek a szülők ágyba, mert rossz fát tettem  a tűzre.

Ha viszont számukra eddig ismeretlen ételt említek? Csillogó szemmel, szájtátva kérik, hogy mondjam el, hogyan kell elkészíteni.

Most a habcsók jutott eszembe.

Karikaformára sütötte édesanyám vagy dédike a felvert tojáshabot. Nekem megengedték, hogy készítés közben kinyaljam a tálat, amiben felverték a habot. Sütés után valahol a kamrában vagy a hideg „tiszta” szobában hagyták kihűlni a süteményeket. Ebből jutott cérnára felfűzve karácsonyfa-díszítésére is, és természetesen a vendégek elé is kerülhetett.

A legszívmelengetőbb emlék viszont a mézeskalácshoz fűz.

Ennek a hozzátevői kimondottan ünnepi álomvilágba ringatták az embert már az orrukon keresztül is. Méz, ánizs, szegfűszeg, fahéj és a többiek. Mindig nehezen bírtam kivárni, hogy kisüssék, az illatok alapján én szívem szerint már sütés nélkül is ettem volna belőlük. A sparhelt alsó részéből kiszálló édes, fűszeres illatok belengték az egész konyhát, de a teljes házunkat is. No, ebből egy kevés jutott csak a fára, és a legtöbb, az nekünk és vendégeinknek. Diódarabokkal a tésztájában hosszú ideig maradt puha, porhanyós.

Édesapám és nagyapám viszont a fűszerek egy részét inkább forralt bor készítéséhez használta. Nekik ez jobban tetszett, mint a süteményes változat. Kedélyesen elkortyolgatták italukat a meleg sparhelt mellett.

Még most is összefutott a nyál a számban, ahogyan a sorokat vetettem papírra.

Marci és Zente is fellelkesedett, Katát és Angit kezdték el nyaggatni, hogy süssenek Ők is mézeskalácsot.

Szerintem meg lesz hamarosan. Mi, fiúk legfeljebb kiválasztunk a süteményhez valami hozzáillő bort. Ugyan nem forralt verzióra gondolok. Biztosan megy a mézeskalácshoz a 2017 Késői Furmintunk vagy a 2020 Édesem.

Karácsonyig még van időnk kipróbálni, eldönteni.