K i k v a g y u n k ?

A „MINDENES”

Á r v a y J á n o s

„Rátkán születtem, amire különösen büszke vagyok. Az egyik legkorábbi és legszebb gyermekkori emlékem: a „magasból” látható 80-120 éves szőlőtőke, a vulkáni kőmorzsalékos talaj és a szőlővesszőkön himbálódzó, apró szemű, mosolygóan sárga furmint. Nem terveztem, hogy borász leszek, sokkal inkább csábított a kémia és a csokoládégyártás világa. A Sors mégis így hozta. Kis szőlőbirtokunk évről-évre szép lassan növekedett, ha lehetőségem volt megvásárolni egy jó adottságú parcellát megtettem. Nagyon sok tapasztalatot szereztem az állami borkombinátnál, a Disznókőnél és a Tokajban eltöltött évek alatt. De visszatértem Rátkára, a Családi Pincészetembe, hiszen itt vagyok itthon.”

János több mint 40 éves borkészítési tapasztalattal rendelkezik, dolgozott az Állami Gazdaságnál, francia tulajdonú cégnél és egy partnerrel is. 2009 óta csak a család készíti a borokat. 2000-ben a Tokaji borvidéken, 2003-ban Magyarországon választották az Év bortermelőjének. A Mádi Kör, és a Pannon Bormíves Céh tagja.
a „szó”

Á r v a y A n g e l i k a

„Eredetileg közgazdász vagyok, mégis azt tűztem ki célul, hogy olyan borokat készítsek, amelyek örömet okoznak a barátainknak és a borkedvelőknek. A borkészítésben igyekszem a Londonban megszerzett borkóstolási tudásomat (WSET) használni, illetve a mindennapi életben megteremteni az egyensúlyt. Az elmúlt években a bor mellett egy új hivatás is belépett az életembe, ami látszólag messze állhat ugyan a borkészítéstől, de az én életemben szépen beilleszkedik a Kínai asztrológia és az Intuyching a bor mellé.”

Angelika 2 fiával és párjával él Rátkán. Feladatai közé tartozik a kommunikáció, a marketing, az export és a kereskedelem. Célja, hogy érthető módon mutasson be boros kérdéseket, ezért jöttek létre a „Borokról könnyedén” videók és „zárt” facebook csoport. A Junibor Fiatal Borászok Egyesülete tagja (korábban 2014-ig elnöke)
arvay-szabolcs
a „borász”

Á r v a y S z a b o l c s

„Lázadó kamaszként messzire szerettem volna futni, a tanulás nem volt a kedvencem. Igazából akkor kezdtem el érdeklődni jobban a borászat iránt, amikor gyakorlatban megismerkedtem vele (fejtés, szűrés, palackozás) és úgy éreztem illene ehhez elméleti tudást is szereznem, így elkezdtem bortechnológusnak tanulni. Nagyon büszke vagyok, mert első borom, a 2009-es évjáratú „Szabi” Furmint” bekerült a Népszabadság Top 100 borválogatásába.”

Szabi feleségével, Rékával Rátkán élnek. Esküvőjükre egy édes házasítást készített két fajta (Furmint és Hárslevelű) házasításával 2014-ben. A szőlőben, a pincében és a borkóstolókon is otthonosan mozog.
2020-ban hivatalos pék vizsgát tett, így a borkóstolók most már friss, kovászos kenyérrel vagy pizzával is kiegészülhetnek. A Junibor tagja.
a „szÍv”

Á r v a y n é K a t a

„Rátkán születtem. A szőlőhöz nekem mindig is a munka, a korán kelés kapcsolódott, hiszen viszonylag nagy területünk volt a Meggyesben, a Turcsányban és a Kerektölgyesben. Hol hajtást válogattunk, hol fáját vágtunk, esetleg kötöztünk, vagy kapáltunk. Mégis a finom szőlő az ünnepek gyümölcse volt, hiszen egész évben izgatottan vártam a rátkai búcsút, mert ilyenkor édesapám igazi csemegével, egy-egy fürt korai szőlőfürttel ajándékozott meg.”

Kata a család mögött a hátteret biztosítja, Ô főz a vendégeknek, és a programokon is mindenkihez van egy kedves szava. Édesboroknál a fő „előkóstoló”, mert ez a borkategória áll legközelebb a szívéhez.
arvayne-kata